Kapcsolat
Kapcsolat

Feng Shui

Feng Shui lakásfelújítás: Életünkben fontos az összhang, fontos, hogy érezzük a kapcsolatot, kapcsolatot a körülöttünk lévő emberekkel, az otthonunkkal, tehát a környezetünkkel. A Feng Shui támogatást nyújt abban, hogy ezt a kapcsolatot, ha kell helyreállítsuk, és egészséges állapotot teremtsünk, sőt fejlesszük és még jobbá változtassuk azokat.

Világunkban rengeteg erő létezik. Van amely látható, van amely (már) mérhető, és van olyan is amiről még keveset tudunk, legalább is a mai tudomány álláspontja szerint. Vannak rádióhullámok, a fénynek nem látható tartományai, mágneses mezők, és még rengeteg olyan erő, amely számunkra láthatatlan, és csak onnan tudunk róluk, mert valaki egyszer elnevezte és megmérte őket, és hatásaikat. A napkitörések képesek megzavarni a technikai berendezéseket, de ugyan úgy hatást gyakorolnak ránk is, és szervezetünkre. A szervezetünk sokkal szorosabb kapcsolatban van a világunkkal és az azt felépítő erőkkel, mint amennyire mi azt általában és tudatosan érezzük a hétköznapokba.

 

FENG SHUI, HARMONIA

Feng Shui (Szél és Víz) az ősi keleti művészet, mellyel a mindent átjáró energiát (élet energia – chi, ki, qi) lehet természetes állapotba áramoltatni, ezáltal segítve mindennemű gyarapodást. Akárcsak a víz, egy kis víz segíti a növényt a fejlődésben, viszont a túl sok, vagy túl erős már árt neki, ugyan így a napfény is. Az ideális állapot az, ami fenntartja a természetes gyarapodást, és kellemes közérzetet biztosít számunkra. Egy lakásfelújítás során rengeteg apróságot meglehet változtatni amely még sokáig hatással lesz ránk. Színek, formák, anyagok, tehát maga a tér kialakítása. Természetesen fontos, hogy egy helység stílusosan legyen kialakítva, de az is fontos, hogy illeszkedjen ahhoz, aki sokat tartózkodik ott. Az egyensúly kialakítására kell ügyelni, ha valaki szereti a fémes hatásokat és a hideg színeket, akkor a lakásfelújítás után egy industrial style szerű térben jól érezné magát, viszont ha nincs jelen a térben finoman más, lágyabb anyag és szín, akkor idővel nyomasztó hatású lehet, pláne ha több ember közös teréről van szó. Az összhatás szempontjából tehát igenis fontos, hogy hol kerekítünk le egy felületet, vagy épp hova teszünk egy bútort.

A harmónia megteremtéséhez ad segítséget Önnek a Feng Shui, hogy a lakásfelújítás után ahogy szemeit kellemes látvány fogja fogadni, úgy egész szellemét pozitív hatások érjék, hosszú időn át.