Kapcsolat
Kapcsolat

Burkolás

A burkolás profi kivitelezést igényel, hiszen a végeredménynek nem csak költséghatékonynak és szépnek kell lennie, de tartósnak is.

A lakásfelújítás során, az egyik legnagyobb kérdés: milyen burkolatot helyezzünk a talpunk alá. Rengeteg megoldás kínálkozik és ahogy lenni szokott, mindegyiknek meg van a maga előnye és hátránya.

Hidegburkolásnak nevezzük, mikor az alábbi anyagokat használjuk, az ajzat befedéséhez: márvány, gránit, mészkő, tégla, csempe és egyéb járólapok.

Melegburkolásnak nevezzük: linóleum (PVC), szőnyegpadló, parketta (mely készülhet akár parafából/bambuszból), hajópadló, laminált parketta, lambéria és egyéb padló- és falburkolatok. Hozzátesszük, vannak, akik például a gipszkartonozást is a burkolási eljárások közé sorolják.

Bármelyik megoldás mellett is döntsünk, fontos: a választott anyag a műszaki funkcióknak megfeleljen, vagyis képes legyen az adott környezetben fellépő igénybevételnek ellenállni, anélkül, hogy sérülne (törés, zománckopás). Emellett természetesen az sem elhanyagolható szempont: megfelel-e az esztétikai funkcióknak, hiszen a tapéta, világítás és berendezés mellett a burkolat is a lakás dísze.

 

BURKOLÁS, AMIN NEM ÉRI MEG SPÓROLNI

Burkolás egy tényezője (nevezzük inkább összetevőnek), amire nagyon oda kell figyelni: ragasztóanyag, amivel a burkolatot a padlóra/falra rögzítjük. Sajnos nagyon sok szakember a ragasztóanyagon szeretne spórolni, pedig a megfelelő ragasztó kiválasztása és annak megfelelő alkalmazása elengedhetetlen: a kiválasztott csempe, parketta/szőnyeg hosszú időn keresztül a helyén maradjon. Különösen oda kell figyelni a ragasztó és fuga típusára a fürdőszobában/kültéri alkalmazás során. Az alapfelületnek megfelelő ragasztó kiválasztása, adott környezetben (kültér, beltér, vizes helyiség) és hogy milyen (vakolt, beton, gipszkarton) felületre burkolunk, kiemelten fontos a tartós burkolat eléréséhez.

Beltéri ragasztót, általában a csempékhez használunk, legtöbbször adalék anyag nélkül. Tapadási és szilárdsági paraméterei nem túl nagyok, hiszen a cement tartalma alig éri el a 40%-ot. Ettől függetlenül beltér esetében az oldalfalakra ajánlott.

A flexibilis ragasztó csempéhez, padlólaphoz egyaránt megfelelő választás. A magas igénybevételnek is ellenáll, hiszen tapadási és szilárdsági mutatói igen magasak. A diszperzió tartalma is magas, a nagyobb hőingadozásokat is könnyedén viseli. Kiváló választás, mikor teraszt/padlófűtéses helyiséget burkolunk.

Fagyálló ragasztó alkalmazható csempéhez és padlólaphoz egyaránt, mivel tapadási/szilárdsági mutatói a normál igénybevételnek megfelelnek. Tartalmazhat minimális mennyiségben kötésjavító adalékanyagokat/szálerősítést a jobb tapadás és lehetséges repedés megelőzése érdekében.

 

BURKOLÁS, BLOXX MEGOLDÁSOK

A fenti információk azonban mind másodlagosak, hiszen a szakma ismeretére itt vagyunk mi. Önnek csak el kell mondania, hogy mik a burkolás kapcsán az igényei, elképzelései és elvárásai a többi pedig a mi dolgunk. Burkolás folyamata: elbontjuk az aljzatot, természetesen a keletkezett sittet elszállítjuk, majd ezt követően megtisztítjuk és alapozzuk vagy ha szükséges kiegyenlítjük önterülő aljzatkiegyenlítővel. Majd lehelyezzük az új burkolatot, ami lehet: gránitlap, greslap, mázas greslap díszcsíkkal/bordűrrel, márványlap, csaphornyas parketta, szalag parketta, laminált parketta, hajópadló, parafa, padlószőnyeg/PVC burkolat. A lehelyezése háló és diagonál formában történhet. A parketta felületek csiszolása, szegélyezése és lakkozása (matt, selyem és fényes lakkal) sem jelent problémát, míg a mennyezet esetleges burkolására lambéria, hungarocell/gipszkarton megoldásokat tudunk nyújtani.